Magyarországra végre megérkezett az egyetlen magyar sportfogadói weboldal, a TippmixPro. Itt találhatók a fontos tudnivalók a sportfogadásról. Természetesen ez a sportfogadás összahngban van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Főosztályával, ahol engedélyezve van és a hatóságok felügyelete alatt áll.
A TippmixPro bukméker elsősorban sportfogadással foglalkozik, labdarúgással, tenisszel, kosárlabdával, vízilabdával, röplabdával, de motorsporttal és Forma 1-el is, és még sok más sporttal, mint például a kerékpár, rögbi, darts, baseball, vagy a golf, és még igazán sok-sok más sportból lehet választani. A labdarúgásban fogadni lehet mint a nemzetközi versenyekre, többek között a leghíresebbekre, mint a Bajnokok Ligája, az Európa Liga, külömböző kupa versenyekre, és természetesen a nemzeti ligákra is szerte a világon. Hasonlóan van ez így a teniszben is és a többi sportágban, ahol megtalálható és fogadható szinte bármilyen sportesemény. Természetesen élő fogadást is kínálunk, hiszen ez a fajta fogadás nagyon népszerű és kedvelt. Az előnye az, hogy a párbaj folyamán is tud még fogadni a sporteseményre az szerint, hogyan fejlődik a párbaj.
A honlapon megtalálhatók a Promók, ezek aktuális sporteseményhez kötődnek számos fogadási lehetőséggel.
A sportesemény lezajlása után azonnal meg tudja nézni az eredményeket a TippmixPro honlapjain. Minden fogadó türelmetlenül várja a sportesemény lezajlását és szinte azonnal, ha megteheti, keresi az eredményeket. Itt ezeket megtalálja egy helyen, és össze tudja hasonlítani a tippjeit az eredményekkel.
Néhány fontos tudnivaló ahoz, hogy elkezdhessen fogadni a TippmixPro fogadóirodánál. Úgy, mint más bukmékernél, ezen a weboldalon is elsősorban regisztrálni kell, ezt itt teheti meg. Az adatai megadása után kap egy e-mailt, amelyen keresztül vissza igazolja a regisztrálását, és elkezdhet játszani. Már csak megadja a felhasználónevét és jelszavát, rákattint a bejelentkezés gombra, és azonnal feltárul Ön elé a weboldal teljes kínálata. Persze, ahoz hogy fogadni lehessen, pénz szükséges. Több befizetési lehetősége is van erre, például a banki átutalás, bankkártyás fizetés, vagy az Abaqoos. A belső egyenlege feltöltése minimum 500 Ft, a maximális összeg 1 000 000 Ft. A feltöltéshez az OTP vagy K&H Bank felületek közül lehet választani. Rákattint a befizetésre, ezután átkerül a kiválasztott bank oldalára, megadja a kívánt adatokat és jóváhagyja a feltöltést. A fizetési tranzakció után visszatér a Tippmixpro oldalaira. Itt van leírva részletesen minden információ, amely szükséges a befizetéshez. Ha feltöltötte a játékszámláját,most már igazán jöhet a játék.
A profit kifizetése is hasonlóan zajlik le, a nyert összeget lehet közvetlen a bankszámlájára utalni. Csak rá kell kattintani a “Kifizetés” gombra, ezután az “Átutalás”-ra, beírja az összeget, amelyet át akar utalni. Majd a rendszer még kéri a jelszavát és kész az egész. Nagyon egyszerű.
A fogadást a fogadószelvényre kell juttatni. Az események kiválasztása után ezek rákerülnek a szelvényre. A szelvényre több eseményt is lehet helyezni, akkor többes kötésről beszélünk. A honlapon megtalálható az úgynevezett fogadási napló is, ez tartalmazza a korábbi fogadásait, vagy a fogadáshoz kapcsolódó adatokat, amelyek a fogadóhoz kapcsolódnak, mint például a fogadás időpontját, tétjét, módját, stb.
A TippmixPro honlapjain megtalálható a mobil verzió is. Manapság már elképzelhetetlen, hogy egy modern fogadóiroda ezzel ne rendelkezzen. A mobil verzióban elérhető minden, ami fontos a sportfogadáshoz. Bárhol van, mindenütt, ahol van internet, kényelmesen fogadhat. Utazás közben, baráti körben szurkolva, természetben sétálva, vagy akár nyáron a strandról is. A telefon böngészőjével bármikor elérhető a fogadóiroda. Támogatott rendszerek az Android, iOS és Windows Phone. A kényelmének az érdekében javasoljuk engedélyezni a sütiket/cookie használatát. Ezután megjelenik a nyitó oldal, ahol áttekintésben jelennek meg a legújjabb események. Innen lehet választani élő eseményeket, vagy a nap fogadási kínálatát. Ezután nem marad hátra, csak kiválasztani a kívánt sporteseményeket, a szelvénye bármelyik oldalról elérhető egy érintéssel. A szelvény kitöltése után elég regisztrálni.
Ugye, nem kell említenem, hogy csak 18 éven felüli személyek fogadhatnak és játszhatnak szerencsejátékban. Ez ellenőrizve van a szolgáltatóval a megadott adatok alapján. A TippmixPro honlapjain meg lehet találni a segítséget is, ha szüksége lenne rá abban az esetben, ha kialakulna Önnél a játékfüggőség. Lehet telefonálni, vagy e-mailben kérdezni.